Nem vagyok egy gastroblogger, nem is venném el másnak a kenyerét, de… A tortilla mellett nem lehet elmenni szó nélkül.
Először is, két fajta tortillát különböztetünk meg. Egyik az a lapos, számomra meglehetősen ízetlen, tortilla de maíz, azaz kukorica kenyér.
A másik pedig az, amin fél éven keresztül éltem Spanyolországban: tortilla de patata(s). Lényegében hagymás, krumplis rántotta.
Mikor kimentem Madridba, hamar realizálódott bennem, hogy magamra kell főznöm. Egyrészt mert költséghatékony, másrészt pedig, mert nem eszem semmi vízben élő állatot. Helyben viszont leginkább ilyenekkel lehet találkozni. Az összes bár, étterem stb. különböző tengeri bizgentyűk tárháza, és ugyan elhiszem, hogy isteni étek, én inkább kihagyom.
Mivel a hús és sajt drága volt, mindenféle másból eszkábáltam ebédet. Sosem ettem azt hiszem annyi lencsét, gombát, tojást és kukoricát, mint abban az időszakban. Utána egy ideig úgy voltam ezekkel az összetevőkkel, mint Párizs után a múzeummal. Ha még egybe be kell menni, én meghalok. Enyhe csömöröm lett.
De térjünk vissza erre a nemzeti eledelre. Tortillát nem csináltam. Azt vettem. Kiültem a Retiroba, kezemben a kis szendvicsemmel, és élveztem a nyári napot. Jó kis emlékek kötődnek ahhoz az időszakhoz. Nem csoda hát, hogy itthon igencsak hiányzott. És mivel elkészíteni némileg olcsóbb, mint repülőjegyet venni, és helyben fogyasztani, ezért időről-időre ráveszem magam erre a műveletre.
Tulajdonképpen nem egy nagy bűvészmutatvány. Megpucolod a hagymát, felvágod (én kis gilisztákra szeretem), megdinszteled, aztán lapos, kis háromszögeket fabrikálsz két kumpliból (kb vékony szeleteket négyrét vágsz). Ezt félig megsütöd bőőőőőőő olajban, majd 6-12 db felvert, megsózott tojásba beleteszed az előző két összetevőt, és sutty be a serpenyőbe. (A mennyiség azért nincs pontosan megadva, mert az a hozzávalók méretétől, és a te ízléstől függ, értsd: éppen mit szeretnél jobban kihangsúlyozni.) A trükk, és a nehéz, hogy félúton meg kéne fordítani az egész katyvaszt. Akárcsak egy palacsintát. Az alja már félig sült, a teteje meg rendesen folyós, úgyhogy ha nem vagy profi, könnyen végzi ennek a mennyei mannának a fele a mosogatóban (vagy a tűzhelyen). Velem persze ilyen még soha nem fordult elő. Soha!!! Szóval, legutóbb, mikor nem jártam így, és már a tortillám teteje és alja szépen megbarnult, belül viszont még mindig folyt (tanulság: nagyobb átmérőjű tepsiben kell csinálni), fogtam az egészet és betettem a sütőbe. Nos, így kicsit tovább tartott, míg elkészült (cirka 10x annyi ideig), de csak a végeredmény számít. Az viszont tényleg nagyon jó lett.
Megjegyzések és tanulságok:
Hogy magáról a fogyasztásról is szó essék. Egy szép torta formát kapsz, amit szeletekre szokás vágni. Hidegen és melegen is egyaránt ehető. Remek vendégváró, falatkákként tálalható, kirándulásra magaddal vihető. Szóval egy jó találmány.