Mostanában ilyenek járnak a fejemben….
Én1: Miért nem mondja hogy fontos vagyok?
Én 2: Miért kéne hogy mondja? Nem leszel fontos, ha neki nem vagy az?
Én1: Mert nekem ő az. És jól esne.
Én2: Azért adod a szeretetet, hogy viszontkapd? Ha nem kapod vissza nem adod?
Én1: De ez kihasználás!
Én2: Kérte valaki hogy szeress? Te nem fogadnád el, hogy kapd? Csak akkor szeretsz, ha kapsz érte valamit?
Én1: Mennyire igazsgátalanság már ez! Bezzeg aki kihasznál, aki mit sem törődik, aki nem tesz a másikért semmit, azért mindent megtesznek, és én? Értem???
Én2: Állj! Mi fáj pontosan? Hogy nem tesznek meg mindent érted? Miért akarod hogy mindent megtegyenek érted? Miért fontos ez neked? Mit kezdenél vele?
Én1: Egyszer, csak egyetlen egyszer érezzem azt, hogy érek… hogy én is érek valamit.
Én2: Akkor ez most igazából csak az önbizalomhányról szól? Te nem tudsz megküzdeni vele, a másikat használod hős lovagnak? Ha megtesznek mindent érted, akkor jó lesz? Akkor értékes leszel? Ha nem tesznek meg, akkor meg értéktelen? A másik embertől függ a te értékességed? A másik véleményétől, hangulatától, gondolataitól, érzelmeitől?
Én1: Jóvanna, haggyá má!
És ez megy órákon és napokon át… De nem változik semmi.