csetlekbotlok

Régen nem ismertem fel őket. Hagytam, hogy behatoljanak a területemre, és végigtapossanak az ágyásokon. Éreztem, hogy valami nem stimmel, hogy nem kéne hagyni, de talán a kíváncsiság, vagy egyéb, még hívta is őket, csalogatta. Úgy véltem, képes vagyok megszelídíteni eltorzult lényüket. Hogy érdemes. Hogy van a vadságukban, ádázságukban, egy titokzatos ok, amit meg kell értenem…. Tovább »

Vajon mikor szereztük az első tüskét, mely azóta is minden egyes alkalommal, ha hasonló szituációba kerülünk, zsigeri reakciót vált ki? Mikor meghúzta a mögöttem ülő a copfomat az általános iskolában? És azóta utálok minden olyan nevű fiút? Vagy mikor a szomszéd srác elhívott sétálni, de valahogy elfelejtette, és másnap már azzal a magas, vékony, szőke… Tovább »

Nem hallom a hangodat. Ijesztőnek kéne lennie. Azt hiszem megsüketültem. Tegnap még zaj vett körül. Nem tudtam merre menjek, kit kövessek, kire figyeljek. Csak botorkáltam össze-vissza, anélkül hogy előrébb jutottam volna. Gyenge vagy. – Gúnyoltak. – Látod? Mások irányítanak. De ez kell neked, nem igaz? Igen. Gyenge voltam. Vagy nem is tudom. Nem bíztam magamban…. Tovább »

Van, amikor minden eszközöm elfogy. Fáradt is vagyok, meg.. lehetne keresni a kifogásokat. Az otthonom pokollá válik, üvöltözünk, hisztizünk. Rémálom. Jobb is, hogy ezt nem hallja senki – gondolom ilyenkor. „Nem tudlak így elképzelni.” Mint egy idegbeteg. Ilyen vagyok? Ez vagyok én? És szégyellem magam, szégyellem önmagam, a gyerekeim és a nemlétező párom előtt. Ha… Tovább »

Sokunk már tudjuk, hogy az élet nem fenékig tejfel, és a kapcsolatok sem. Mégis hajlamosak vagyunk újra és újra elérzékenyülni  egy romantikus film láttán, ahol 90 percen keresztül szivatja egymást a két hős valamilyen formában, hogy aztán a végén tanúk elött (autópálya közepén, vonatállomáson, munkahelyen, esküvőn) végre kimondják, hogy „szeretlek” „te is? Én is”, és… Tovább »