Zsarolsz vagy zsarolnak?

Miért zsaroljuk a másikat? Nyilván önérdekből, szeretnénk valamit elérni, és bármi áron is, de kiköveteljük a másiktól. Az ár nem számít. Lehet ez egy tárgy, lehet ez egy kötelék. Vedd meg, maradj velem.

Elég jó céltáblája voltam az ilyen játszmáknak. Ha ellenálltam, jött a lelkiismeretfurdalás, én rossz gyerek vagyok, rossz barát, rossz társ, rossz anya. És bár belül háborogtam, és húztam a szám, és úgy éreztem ez nem fair, nem igazságos, mégis megcsináltam.

Világos volt, hogy ezt a leckét meg kell tanulnom.

Tudtam mi történik, érzékeltem, de képtelen voltam változtatni.

Aztán kaptam egy remek trénert, aki nap mint nap próba elé állít.

Hogy átmegyek-e a vizsgáján, már nem csak az én érdekem, hanem az övé is. Felelősséggel tartozom érte.

Minden alkalommal, mikor szembe kerülök a fiam akaratával, kitör a hiszti, és jön a “nem szeretlek, rossz anya vagy, keresek más anyát”. Tű pontosan tudja mi az, amivel hatni lehet rám, mi az ami fáj. De nem tehetem meg, hogy engedek neki. Mert neki csak a MOST EZT AKAROM létezik. Nem számol a következményekkel, nem tudja hogy nem jó mindent azonnal megkapni, hogy vannak szabályok az életben és otthon is, hogy nem lehet mindig azt csinálni amit akarunk, néha alkalmazkodni is kell, hogy értem én hogy mesét akar nézni de minden szempontból hasznosabbnak tartom, hogy inkább játszunk vagy rajzoljunk helyette együtt. Főleg akkor, mikor kevés az időnk. És még sorolhatnám.

Nem állítom, hogy könnyű változtatni, hogy nem esnek már rosszul azok a dolgok amiket a fejemhez vág. Bár próbálom tudatosítani, hogy ezek nem valósak. Nem gondolja komolyan, vagy nem úgy érti. Nem érti. Csak egyszerűen eszköztelen. Tehetetlen. És ez őrjítő tud lenni.

– Haragudj nyugodtan, lehetsz mérges is. Jogodban áll. Elfogadom és megértem, ha így érzel. – Mondom neki.

És igen, jogában áll, ahogy nekem is. Mi felnőttek is csalódást, mérget, dühöt, frusztrációt, félelmet, elkeseredést érzünk, ha valami nem úgy történik, mint ahogy elvárjuk. Ha egy szerettünk nem úgy viselkedik, mint ahogy nekünk az jól esne, ha nem kapunk meg valamit amire számítottunk, amit reméltünk, hittünk. De ahelyett, hogy elmondanánk mit érzünk, ahelyett hogy megbeszélnénk, elkezdünk zsarolni. Mert ahogy egy gyerek, a felnőtt zsaroló is valójában tehetetlen. Eszköztelen. (Gyenge) Elkezdünk zsarolni hallgatással, elfordulással, szeretetmegvonással. A másik meg, ha épp olyan természet, belemegy a játszmába, nyel, hallgat, lelkiismeretfurdalást érez, és enged. A győztes fél pedig megnyugszik.

De vajon tényleg győztes? Vajon mit nyert? Vajon a kikényszerített nyereség valóban nyereség?

És a másik fél? Elodázta, hogy szembenézzen és felvállaljon egy konfliktust. Veszített. Veszített időt, veszített az önbecsüléséből, hitéből és energiájából.

Sok mindent kell még megoldanom. Sok szőnyeg alá söpört probléma van, sok múltban elkövetett meghunyászkodás. Sok “akkor inkáb legyen úgy ahogy te szeretnéd, én lemondok róla”. De ez változik. Ez is változik. Nem várom el magamtól hogy máról holnapra új ember legyek. Nem várom el magamtól hogy csettintésre erősebb legyek, és szembeszálljak még az orkánnal is, ha érzem engednem abban az esetben nem célravezető, nem jó. Nem is akarnék 180 fokos fordulatot. Megengedem magamnak hogy tudván, ismervén, látván hogy mi történik, mégis rosszul reagáljak. Mert majd jobb lesz. Javul. Már elkezdődött.