csetlekbotlok

Az életed egy pakli kártya

Mondd, mitől félsz? Nemet mondani nem tudsz, igent pedig nem mersz. Csak mosolyogsz, olyan udvarias talán-ként. Pedig tudjuk, ez mit jelent. Érezlek. Nem kell szólnod sem. Nem kell itt lenned.
Halogatod az elkerülhetetlent, amit a döntésed vonzott maga után. A felelősségvállalást. Majd lesz valahogy, gondolod. Talán, ha kicsit vagy is, meg kicsit nem, akkor fenntarthatod ezt az állapotot. Akkor talán nem kell szembenézned a választásod következményeivel. 

Máshol vagy rég, de az ajtót nem mered bezárni magad mögött. Nem tudsz továbblépni, mert ez más volt. Nem tudod megmagyarázni miért, tagadsz mindent, ami feljön érzés, mert eldöntötted, és akkor annak úgyis kell lennie.

Emlékszel, mint mondott a doki? Nekem kegyetlen szavakat. Úgy vágta hozzám őket, mint késdobáló a kést a cirkuszban. Csak mindegyik talált. Kérdezted később, milyen volt az ülés? Nem szóltam semmit. Mit felelhettem volna? Hogy megölt minden reményt? Hogy meghaltam? Egy orvos, aki kijátssza egymás ellen a pácienseit. Nem értettem, miért csinálja. Sokat gondolok rá. Igaza volt. Nem volt fair, de tényszerűen látta a dolgokat. Neked pedig azt, hogy mást teszel, mint amit mondasz. Hülyeségnek vélted. Minden mondatod arról szólt, hogy NEM. Nem használsz kedves és szép szavakat. Nem kábítasz. Nem varázsolsz. Nem duruzsolsz. Nyíltan, egyenesen, őszintén mondtad: te Nem. Később nyugodt lelkiismerettel kapaszkodhattál ezekbe a megjegyzésekbe. „Te nem hazudtál. Világosan kifejtetted a véleményed az üggyel kapcsolatban.” Azonban mégis… minden tetted az ellenkezőjéről árulkodott. Minden tetted azt súgta, IGEN, IGEN, IGEN. Általában fordítva szokott lenni. És én hallgattam a szívemre. Jobban hittem benne, mindenben, ami ki nem mondott, mindenben, ami tudattalan, mindenben, ami érzés. A feszültség egyre jobban nőtt közöttünk. Nem lehetett tovább játszani. Tarthatatlanná vált ez az állapot. Vagy felvállalod, vagy elmész. Nem mentél el. Menekültél. Szaladtál, futottál, mint a nyúl. Bárhova! Bárhol máshol, csak itt ne legyél. És az első
szembejövőnek megadtál mindent, amit tőlem megtagadtál.
Sose mondtad el, hogy mi történt pontosan. Mi zajlott benned. Mi zajlik benned per pillanat? Még mélyebbre ásod magadban az igazi éned. Amit talán csak nekem tudtál megmutatni. Jelenleg
szerencsére senkinek sem kell. Megnyugodhatsz. Jó ez így neked. Kényelmes.

Csak annyit kérdeztem, számíthatok-e rád? Egy egyszerű kérdés. Számíthatok-e a segítségedre. Ami neked pár perc, közel is van… Egy mosoly volt a válasz. „Ez egy igen? Vagy egy udvarias nem?” Erre már nem tudtál mit reagálni. Most sem tudod felvállalni. Egy egyszerű szót. Akkor megint én legyek, aki döntök? Aki kimondja?

Elképzeltem magam. Nem is annyira a távoli jövőben. Kivételesen nem tartalmazott semmi sötétet a kép. Nem rám vall. Vidám voltam és boldog. Minden rendben volt. Szeretve voltam. No, nem általad, ne félj! A gyerekek rohangáltak egy nagy réten, lovat csutakoltak. Soha ilyen kiegyensúlyozottnak nem láttam őket. Melegség járt át. Sütött a nap, hatalmas tér vett körül. És ott volt mellettem Ő. Egy pillanatra eszembe jutottál, és minden olyan távolinak tűnt. Elmúlt. Volt valaha másképp? És csak mosolyogtam azon régi emléken, azon régi érzésen, amit te jelentettél egykor. 

Talán a sorsunkat nem mi írjuk. Talán van, ami eleve elrendeltetett. Hogy kivel találkozunk, hogy kit szeretünk. Sosem tűnt fel, mennyi a „véletlen” kettőnk esetében? Elkerülhetetlenek sokasága. De mindig van választásunk. Az már rajtunk múlik, hogyan éljük meg. Mit engedünk BE, vagy meg. Szabad döntéseink vannak. Mint egy kártyapakli. Ott hever előtted. A lapok sorrendje keverés után nem változtatható. De azt te döntöd el, húzol-e újat, vagy azokkal játszol, amik a kezedben vannak.

Melyik kockázatot vállalod? Fura, hogy most ez a hasonlat jött fel. Rám, kettőnkre mindig azt mondtad, „ez nem volt benne a pakliban”. Ahogy jelenleg élsz, az meg nagyon is kiszámítható volt. Logikus. Előre tudható. Szóltam is, a kezdet kezdetén. „Figyeld meg, az lesz hogy…. „ Akkor nevettél rajta. Aztán hamarabb következett be, mintsem sejtetted volna. Nem vagyok én sem paklin kívüli.
Nem egy plusz lap voltam. Csupán nem tudtál vele mit kezdeni.

Az én köröm jön. Dobok. Új lapot kérek és emelem a tétet.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!