Megőrjít az illatod

 Csak beszélsz és beszélsz, és próbálok figyelni, de az illatod és az emléke bekúszott az orromba, és teljesen bezsongított. Hallom, amit mondasz, bár a hangod nem sok hozzájárulás a koncentrációmhoz. A füleim azt hiszem már öt perccel ezelőtt elélveztek. Minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne nézzem a szád, mert egyre csak meg akarom kóstolni.  

Szavak. Mondatok. Tartalom. Időrend.

Pohár kézbe fog, kortyol, nyel. Megy ez, mint a karikacsapás. Nagyon jó vagyok.

A frászt!  Két perc alatt levittél ösztönlénybe és még tenned sem kellett érte semmit. Elég volt, hogy látlak. Biztos csak a havi baj. Előjött belőlem a ragadozó és fel akarlak falni. Tudod, most kicsit megnyugodtam.  Azt hittem kihaltam. De ezekszerint nem.

Remekül alakítjuk a szerepünket. Te is csak a kávéért vagy itt. Én sem másért. Játszunk. Tét nélkül. Megtehentém? Megtehetnéd? Talán. De izgalmasabb ez a feltételes mód.  Ez a pengél, amin táncolunk. Ez a méricskélés, ez az akarom is, meg ki tudja. Nem döntöttem el. Nem döntötted el.

Hagyom, hogy a vágy végigfusson rajtam. Hogy felidézzem, hogy hozzád érek. A bőröd. A tested. Ahogy a kezem lecsúszik a mellkasodon. Hogy hozzám érsz. Hogy magadhoz húzol. Hogy belém markolsz.

De csupán csendben ülök és kedvesen mosolygok. Barátok. Igaz? Semmi több.

• Mennem kell. – mondom. Lejárt az időnk.
• Valamikor azért…
• Valamikor, igen. – Adunk két gyors zavart puszit, majd ellentétes irányba távozunk. Egyszer még visszanézünk, aztán megyünk tovább.