Fekszem a padlón, könnyeim a fülembe csorognak.
Has megfeszít, köldök behúz, kilégzés. Még tízet.
Rá kéne koncentrálnom. Mélyizom. Gyerünk, tovább.
Még egy könnycsepp.
Hogy az a jó… verje meg! Menjen a fenébe, nem engem akar? Jó hát, akkor tudod mit…? Hirtelen kifogy a levegőm. Elfogy a dühöm. Csak egy hangot hallok. Egyszerűen és tisztán. Belőlem szól. „De én őt választom.” Nem értem. Miért? Nem értem magam. Legalább mondhatnám, hogy hűdejópasiiiii. Vagy hogy mit tudom én, bármit. De még csak az sem. Miért ő? Miért nem bárki más? És miért vagyok ilyen nyugodt? És miért mosolygok? Miért nem dühöngök, és ütök-verek, és őrjöngök, és hisztizek, és gyalázom és átkozom? Miért vagyok higgadt????? Nem… nem értem. Én ezt egyáltalán nem értem.
Meg kéne csinálni a tornagyakorlatokat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: