Fojtogató kapcsolat

Férfi:      Szarni kimehetek egyedül, vagy oda is velem akarsz jönni?

Nő:         Miért vagy ilyen goromba? Csak annyit mondtam, hogy menjünk együtt vásárolni.

Férfi:      Megfojtasz.

Nő:         Én fojtalak meg? Mégis mivel? Mész kondizni, mész bulizni, mész mit tudom én hova. Ha velem vagy akkor is netezel, VAGY MIT TUDOM ÉN MIT CSINÁLSZ! És szólok érte? Nem, nem szólok. Egy büdös szót se szólok. Sőt!

Férfi:      Most is éppen azt teszed. És ne kiabálj!

Nő:         NEM KIABÁLOK.

Férfi:      Próbálj meg normálisan viselkedni, rendben?

Nő:         Szerinted ez nem normális? Mi a nem normális ebben, mondd meg? Hogy szeretnék elmenni veled egy kibaszott boltba? Vagy, hogy szeretnék néha időt tölteni veled? Szerintem az a nem normális, hogy te, aki állítólag szeretsz, öt percet nem vagy képes velem lenni. Semmit sem csinálunk együtt. Sehova nem megyünk. Egy rohadt moziba nem voltunk hónapok óta! Táncolni is képtelen vagy eljönni, pedig annyiszor kértem. Pedig tudod, hogy nekem mennyire fontos.

Férfi:      Mondtam már, hogy nyugodtan járj órára.

Nő:         De én VELED AKAROK!!! Tényleg olyan nehéz ezt megérteni?

Férfi:      Én meg NEM akarok. Ezt is nehéz?

Nő:         Ki se próbáltad. Pedig lehet, hogy tetszene… Alig vagyunk együtt.

Férfi:      ÁLLANDÓAN EGYÜTT VAGYUNK. Érted? Állandóan.

Nő:         Ilyen az, ha valaki együtt él valakivel. Tudod: reggel felkelsz, és bassza meg, hát nem ott fekszik melletted a párod az ágyban? És amikor este aludni mész, ő is jön veled. Én felfogom, hogy ez számodra SOK, de akkor mégis mi a fasznak vagyunk együtt?

Férfi:      Igazad van. Talán jobb is lenne, ha nem lennénk.

Nő:         Hát ezt nem hiszem el! Komolyan mondom. Ez remek.

A nő idegesen toporgott egyhelyben. Aztán odament a táskájához és elővett belőle egy doboz cigarettát. Kiment az erkélyre és rágyújtott. Összerezzent, mikor becsapódott a bejárati ajtó. Pár percre rá pittyegett a telefonja. Elővette a zsebéből és megnézte. „Egyébként mióta dohányzol újra?”. Nem válaszolt. Aznap nem jött haza a férfi.

Nő:         Nem keltettelek fel?

Barát:     De igen. Valami gond van? Mi történt?

Nő:         Nincs semmi.

Barát:     Hajnali… hajnali fél egy van. Felhívsz, síri hangon, és azt mondod, hogy nincs semmi. Szóval?

Nő:         Szakítottunk. Vagy azt hiszem. Nem tudom. Azt sem tudom, mi van. De most nincs itt. Átment a haverjához. Veszekedtünk. Kiabáltam. Aztán elment.

Barát:     Odamenjek?

Nő:         Ne. Ne gyere. Jól vagyok. Csak nem értem… Mindig ő volt a legfontosabb. Hogy neki jó legyen. Soha nem szóltam semmiért. Soha nem mentem el sehova… Ő meg úgy viselkedik, mintha kamasz lenne. 35 éves, könyörgöm! De még mindig a buli, meg a haverok, és most ide mennek, most oda mennek. Én meg alig várom, hogy hazajöjjön. (…) Azt mondta, hogy megfojtom. Érted? Én! Én, aki még bíztatja is, hogy azt csinálja, amihez kedve van (…) Mindegy. Ne haragudj. Tényleg. Bocsi. Aludj. Szia.

Barát:     Várj már!

Nő:         Nem. Aludj. Nem akarok most beszélni.

Már nem emlékezett rá, hogy került az ágyba, mikor mosott fogat, mikor öltözött át, mióta feküdt a sötét szobában és bámulta az ürességet maga mellett. Nem értette mi történt. Miért történt. „Megfojtasz”. „MEGFOJTASZ”. Csak ezt hallotta. Aztán lassan elaludt.