Dani: Boldog Új Évet! Mi újság? Rég nem beszéltünk.
Csilla: Kérdőjel. Pasi. Mindegy. Ugorjuk.
Dani: Mutasd őket majd mondom melyik a jó.
Csilla: Egy pasi van.
Dani: Azt akarod átugrani, amiben jó vagyok. Festés és pasi ügyben verhetetlen vagyok
Csilla: Én ezt tök nem értem Dani. Egyszerűen nem igazodom ki a pasikon. Randivonalon ismerkedtünk meg. Egy csomót írt. Mindig keresett. Aranyos volt, vicces, érdeklődő. Mondta, hogy találkozzunk. Kérdezte, van-e kedvem egy autómosós randihoz. Mert ő mennyire szeret autót mosni, meg a munka oldaná is a feszültséget. Autómosója van amúgy. 25-én karácsonykor találkoztunk. Cuki volt. És tényleg jó ötlet volt a takarítás. Meg hasznos is. Aztán még vagy legalább 4 órát beszélgettünk. A végén kicsit zavarban voltunk. Tudod, amikor nem tudod, hogyan is köszönj el, puszival, vagy esetleg itt a csók ideje. Megvolt ez a kellemes kis feszültség. Puszit kaptam.
Utána napokig nem jelentkezett. Teljesen kivoltam. Most akkor én éreztem rosszul, hogy jól sikerült a randi? Vagy mi történt az elején olyan nagyon lelkes pasival? Írtam végül, hogy mi újság vele, meg hogy mit csinál Szilveszterkor. „Még nem tudom. Lehet, beugrom egy haveromhoz, de nincs nagy kedvem” bla, bla, bla. Kérdeztem, volt-e már ruhahajtogatásos randija? Együtt léptünk át az Új Évbe.
Aztán elmeséltem, hogy megyek a Mátrába. Erre tök belelkesült, hogy milyen jó, és hogy vigyek iránytűt és majd ő ad, csak ugorjak be a munkahelyére. Pénteken összefutottunk. Iránytűt nem hozott, cserébe hátizsákot, meg bicskát, meg esőkabit meg mit tudom én még mit igen. Aztán megint eltelt egy jó hét. Se kép, se hang. Még egy „hali” sem. Ez így normális?
Tegnap elhívott karatézni. Említette, hogy a skacokat is levihetném. Ezt sem tudom, hogy ez most jó, vagy rossz? Kicsit olyan, mintha haver lennék… És amikor ma megkérdeztem, hogy esetleg oda tudna-e vinni (mármint karatéra), mert maximum biciklivel tudnék menni (azt meg ilyen hidegben mégsem szeretnék), akkor ennyi a válasza: „beszéljünk még délután”.
Ez most mi? Lerázás? Vagy? Nem értem. Ez a túrafelszereléses dolog tök kedves és figyelmes volt, ráadásul ugye kénytelenek vagyunk ismét találkozni, hogy vissza tudjam adni… De közben meg tojik rám. Most érdeklem, vagy nem érdeklem?
Dani: Nem lettél egy kicsit hiperérzékeny? Azt, hogy „beszéljünk még délután” én már nagyon sokszor írtam, nagyon sok embernek. Ez nem biztos, hogy para. Nem tudja még a napját. Nem tudja mi lesz. És van nője.
Csilla: Köszi. Most már sokkal jobban érzem magam.
Dani: Szinte fix, hogy van neki valaki.
Csilla: Ez meg a te fixa ideád. Ha egy pasi nem küld képet, vagy nem jelentkezik, annak csak ez lehet az oka szerinted. De nála miért? És egyébként sem hiszem. Az lehet, hogy nézelődik, másnak is ír, randizik, akármi, de nem gondolom, hogy van barátnője.
Dani: A pasik nem gondolkoznak ennyit, mint Te. Vagy mint a nők. Ti most 70%-on vagytok. 100-nál van szex. Tudom, hogy kiábrándító, hogy mindig erről írok, de ez a helyzet.
Csilla: Már volt.
Dani: Az elsődleges cél mindig ez. Ohh. Hát. Figyelj! Kár ráparázni. Délután úgyis ki fog derülni.
Csilla: Jézusom, azt hittem, hogy ezek a dolgok elmúlnak! Hogy az ember felnő, és nem úgy fogok viselkedni, mint egy idióta. Utálom ezt a részt, amikor már 1-2-3 randin esetleg túl vagytok, de baromira nem ismered a másikat, nem tudod, hogy nincs ideje, vagy nem érdekled, vagy érdekled, de más nő is, vagy jó fejnek tart, de csak ennyi, és van még 1000 másik variáció… Ha már ismered, akkor tudod, azért nem ír, mert baromi szétszórt, és egyszerűen azt is elfelejti, milyen nap van.
Dani: Ez most tényleg kislányos Kenpara.
Csilla: Pláne, ha tudnád, mit írtam vissza.
Dani: Jézus ereje! Mit írtál vissza?
Csilla: Könyörögj!
Dani: Na…
Csilla: Ezt: „Ok, de ne érezd kényszernek. Megoldom.“
Dani: Azt hittem rosszabbat. Ez nem annyira gáz. 10-es skálán 7-es. Bár én berágnék rajta, és két napig nem hallanál felőlem. De hátha ő nem ilyen.
Én tényleg felbasznám magam. A nők túlgondolkoznak mindent, de közben meg kettőig nem látnak előre. Ha kapsz egy ilyen üzenetet, akkor arra csak simán nem írsz vissza. SOSEM SZABAD PUKKADNI.
Csilla: Korrigálható?
Dani: Ez most nem.
Csilla: Te most felhúztad magad?
Dani: Egy kicsit igen. De komolyan. A férfitársadalom nevében mintegy együtt érezve a szerencsétlennel, akit lehet a főnöke épp akkor hívott be a szopókuckóba.
Csilla: Remélem, ő lazábban fogja venni, mert különben lehet, hogy itt a vége fuss el véle.
Csilla: Na, válaszolt a srác. „Okok nyugi”. Áááá!!!!
Dani: Mázlid van. Bejössz neki. Most már tedd meg a kedvemért, hogy elszámolsz 2318746-ig mielőtt írsz neki.
Csilla: Akkor erre most ne írjak?
Dani: De, de. És mit írnál? Várj! Mielőtt elküldöd, előbb írd ide.
Csilla: Nem tudom. Nem érek rá gondolkodni, mert még csak 1891-nél tartok.
Dani: Írd ezt: „Oké. Bocs, ha idegbetegnek tűntem, felhúztak bent, keep in touch”
Dani: Milyen volt a randi?
Csilla: Elmentem karatézni, az jó volt. Aztán hazahozott, de mondta, hogy most nem tud feljönni, mert szeretne beszélni a nagyijával. Az autóban még volt némi csók. Én totál begerjedtem. Azt mondta, lehet, hogy visszajön. Itt ülök már vagy másfél órája nedves bugyival. És nem írt semmit, úgyhogy szerintem ma már nem látom.
Szóval elég morcos vagyok! Ilyet nem ér csinálni! Most visszautasított, mint nőt? Lehet, hogy tényleg ezt történt? Mert beszélni szeretne a nagymamájával? Na, ne már! De amúgy elég vegyes. Kicsit össze vagyok zavarodva. Az is kialakult, hogy jó, ez most van, de… Hogy is mondjam? Nem tudom. Majd meglátjuk.
Dani: Ez megint Kenpara. Nem tanulsz. Mi van veled?
Dani: Mi lett a pasival? Elcseszted, mi?
Csilla: Kapd be!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: