Most múlik pontosan

Most múlik pontosan,
Engedem hadd menjen,
szaladjon kifelé belőlem
gondoltam egyetlen….

Hú, de utálom ezt a számot. Totál kikészít. Most is épp ez megy. Mazochista vagyok.

Felfeküdtem a vízre. Rá akartam magam bízni a tengerre. Csak lebegni, csak hagyni, hogy legyen.

Fél perc múlva pánikszerűen rohantam kifelé. Halálfélelem a semmitől, a végtelentől, az ismeretlentől, valami sokkal nagyobbtól, mint én vagyok. Valamitől, ami felettem áll, amit nem befolyásolhatok. Átlátszó tükör, körülöttem nevető emberek, ugrálnak, pancsolnak, élvezik létet. Én meg gubbasztok és remegek.

Tanulom engedni.

Tanulok szeretni.

Tanulom hagyni.

Tanulom elfogadni.

Tanulom áramlani.

Tanulok nem kapálózni, nem küzdeni az elemek ellen.

Tanulok lebegni.

Tanulok bízni.

Tanulok hinni.

Újra és újra megbukok. Minden nap. Napjában többször. De mindig kapok újabb esélyt, hogy megpróbáljam. És megpróbálom.