Nem akarok osztozkodni!

Az egész onnan indult, hogy Marcinak szülnapja volt, és nem akart adni a testvérének a marcipánjából. Ő, aki maga a megtestesült önzetlenség, életében először önző volt. Magának akarta az egészet. Persze jött a lelki ráhatás, hogy “légy jó testvér”, aztán pedig a “rendben van, de akkor te se csodálkozz, ha Áron nem ad az övéből”. Mindhiába. Marci kitartott. Ugyan már potyogtak a könnyei, de nem tört le egy kis darabot sem. Láttam rajta a lelki vívódást. Láttam, hogy tudja “nem szép dolog” amit tesz, de csakazértis!!!

Eszembe jutott, mindig mennyire vágytam egy saját szülinapra. Saját tortára! Mivel egymás után születtünk, az enyém mindig össze volt vonva másokéval. Névnapnál dettó. Mennyire jó volt, és még mindig az, venni egy tábla csokit, és dugiban megenni. Bár már felfordult a gyomrom, de akkor is betömtem, mert ez most az ENYÉM!!! CSAK AZ ENYÉM!

Az is felrémlett, milyen is gyerekként sokadiknak lenni a sorban. Amit kapok, az az esetek többségében már volt valakié. Egy játék, egy ruha, egy hátizsák. Szülői szempontból ez persze praktikus és logikus. Minek kidobni egy szép blúzt, mikor az még alig használt? Se egy folt, se egy szakadás nincs rajta.

És így szépen továbbhaladva a gondolataim fonalán, eljutottam az ÁPISZig… Az IKEA mellett, ez is szerelem nekem. De miért? Miért vonz ennyire a színes tollak, ceruzák kavalkádja, a szép füzetek sora? Kényszert érzek, hogy mindig vegyek egy-egy darabot, de nem használom. Nincs határidőnaplóm, ha volt, akkor se írtam bele. Nem rajzolgatok, nem használom ezeket semmire sem. Azt hiszem rájöttem az okára. Mikor iskolások voltunk, mindig kaptunk némi pénzt, hogy beszerezzük a tanszereket. Izgatottan léptem be a boltba, válogattam össze MAGAMNAK azt, ami kell, hogy aztán otthon sorba rendezzem, becsomagoljam, és tudjam, ez most az ENYÉM!!! Igen, nekem az Ápisz adta meg az önzés élményét. A friss, új, csakazaenyém érzést.

Nem kell Marci megosztanod a marcipánod. Lehetsz önző. Legyél önző! Mert néha kicsit kell. Mert néha jó, ha mi vagyunk a világ közepe és tudjuk, most minden értünk van. Amikor nem osztozunk sem játékon, sem édességen, sem (szülői)figyelmen. Az év 364 napján úgyis csak “részt” kapunk. Legalább ezen az egyen, ezen az egyetlen egyen hadd keljen fel miattunk a nap.